Egy csodálatos kaland – a gyermekgyógyászat története

Részletek

2011. máj. 01. vasárnap, 00:00

 

A gyermekgyógyászat a XX. század egyik legdinamikusabban fejlődő szakterülete volt. Prof. dr. Cserháti Endre egyetemi tanár, aki évtizedek óta a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikájának szakembergárdáját erősíti, emlékszik azokra az időkre, amikor sok kórházba kerülő gyermek még életét veszítette. A nagy tudású professzor, beszélgetésünkben az ezt megelőző időket is bemutatja, valamint számba veszi, hogy milyen fejlődési lépések vezettek a gyermekgyógyászat mai színvonalához. Elbeszélésébe személyes élményeit is beleszőtte, ettől válik az olvasó számára kalandos utazássá a fejlődéstörténet.

A XIX. század elején a társadalomban bár szomorú, de elfogadott jelenségként kezelték, hogy az újszülöttek nagy százaléka nem éli meg a kisgyermek kort. A gyermekgyógyászat aránylag fiatal szakterület – kezdte elbeszélését Cserháti tanár úr. Maga a fogalom a XVIII. században jelent meg, 1764-ben adták ki a szakterület első tankönyvét, mely egy svéd orvos tollából származott. A XIX. században egyre inkább elterjedt a speciálisan gyermekekre szakosodott orvoslás, melynek gyakorlásában és fejlesztésében Magyarországon úttörő szerepet vállalt a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikája, amely 170 évvel ezelőtt világviszonylatban is az elsők között szerepelt: a negyedik gyermekgyógyászati intézményként tartjuk számon a Párizsban, Szentpéterváron és Bécsben nyílt kórházak után – mondta Cserháti Endre. „Az orvoslás legnagyobb feladata, hogy életet mentsünk” – folytatta a professzor – „ennél nagyobb dolgot nem tehetünk”. A gyermekgyógyászat éppen ebben a vonatkozásban fejlődött igazán nagyot az elmúlt évtizedekben. Ifj. Bókay János idejében, 1921-ben Magyarországon 100 újszülöttből 21 meghalt, mielőtt betöltötte volna az első életévét, majd az azt követő években a kisgyermekek további 10%-a veszítette el életét. A koraszülöttek szinte törvényszerûen meghaltak. A felnőtt kort meg nem érő gyermekek gyakori halálokai voltak pl. a különböző csecsemőkori fertőzések – ebben az életkorban jellemzően hasmenésben, később, négy-öt éves kor felé egyéb fertőzések miatt haltak meg a kicsik. A Horty-rendszer közepe tájékán – Klebelsberg Kunó aktív munkájának is köszönhetően – az egész egészségügyi ellátást tekintve javulás következett be, emellett új tudományos felfedezések láttak napvilágot. Ekkoriban kezdték kezelni pl. a gyermekek folyadékvesztését, amely a hasmenés kísérőjeként az egyik leggyakoribb közvetlen halálok volt addig. Áttörést hozott még a védőoltások megjelenése, és a higiénés rendszabályok megváltozása, ezen túl a fertőzések kezelésében is újabb lehetőségek jelentek meg, először kémiai gyógyszerekkel, majd még inkább antibiotikumokkal vették fel a szakemberek a küzdelmet a korábban végzetes kórokozók ellen. Számos más tényező is szerepet játszott a szakterület fejlődésében – fûzte hozzá a szakember – de ez a három változás jelentette az alappillérét annak az előrelépésnek, melynek köszönhetően az egy éves kor előtt elhunyt gyermekek 21%-os aránya először 13-14%-osra csökkent, majd Magyarországon az 50-es években már 7-8% lett. Jelenleg 100 újszülöttből 6-7 ezreléknyi életet veszítünk el.

A higiéné mint életfeltétel

A higiénés körülmények változása a test és az élelmiszerek tisztántartását egyaránt érintette. Ekkoriban terjedt el pl. a frizsider, de a tartóedények is korszerûbbé váltak, így a legyek nem szállták meg az ételt – nem véletlen, hogy csökkent a végzetes bélfertőzések száma. A II. világháború idején, Magyarországon a tisztes, jó körülmények között élő családok is egy héten egyszer fürödtek – mesélte Cserháti tanár úr – maga Ferenc József is nagyon ritkán fürdött, ahogyan a bécsi Burgban is látható, az uralkodó csupán egy lavórt és hozzá illő kancsót tartott a szobájában mosakodás céljából, és Sissi királyné kérésére épült az első fürdőszoba a kastélyban. A tisztálkodás elhanyagolásának oka is volt: az akkori háztartásokban rendelkezésre álló, szénnel fûtött kályha segítségével három óra hosszat tartott a vízmelegítés – tehát reggel 4-kor kellett volna kelni ahhoz, hogy hétkor megfürödhessen az ember. Így érthető, hogy a lakosság körében csupán a bojler és a táv-melegvíz megjelenésével vált szokássá a heti többszöri zuhanyzás.

Az oltások kihúzták a leggyakoribb halálos fertőzések fullánkjait

Az áttörést hozó vakcinák közül a himlő elleni szer volt az első a sorban. Egy angol orvos, Jenner találta fel 200 évvel ezelőtt, mikor rájött, hogy ha tehénhimlővel beoltanak valakit, akkor lesz ugyan egy enyhe lefolyású tehénhimlő betegsége, ám a keresztimmunitásnak köszönhetően valódi himlőt nem kaphat többé. A forradalmi találmány után hosszas csend következett, majd a XX. században újabb oltások jelentek meg – a 30-as években került forgalomba a diftéria elleni vakcina, majd sorra jött a többi fontos oltás is, többek között a szamárköhögés és a tetanusz elleni készítmények. „Ma már a fertőzéses betegségek rendkívül nagy hányada ellen rendelkezünk védőoltással, a himlő teljesen megszûnt, Magyarországon nem él gyermekbénulásban szenvedő gyermek, nincs diftéria, nagyon ritka a szamárköhögés, nincs kanyarós vagy rubeolás beteg, nem hal meg senki tetanuszban, és még lehetne sorolni” – hozott példákat is Cserháti Endre. Ez a terület máig dinamikusan fejlődik. Magyarországon ráadásul – többek között a remek védőnői hálózatnak köszönhetően – aránylag jó az oltási fegyelem – fûzte hozzá – ellenben bizonyos országokkal, ahol sok gondot okoz a lakosság körében elterjedt védőoltásokkal szembeni, bizonyítékokat nélkülöző ellenszenv.

A harmadik pillér: célzott gyógyszeres terápia

A védőoltások tehát áttörést hoztak a megelőzésben, illetve a kórlefolyás enyhítésében, de a gyermekhalandóság visszaszorítása ugyanilyen mértékben köszönhető a fertőzések elleni gyógyszereknek is. Elsőként a kemoterapeutikumok kerültek forgalomba. A gyógyításra alkalmas kémiai szerek sora a salvarsannal kezdődött, melyet a vérbaj ellen talált fel egy német kutató, Ehrlich 100 évvel ezelőtt. A kemoterapeutikumok alkalmazása a 30-as években terjedt el, ekkor került piacra az ultraseptil, a deseptil, és még sok más szer. Ezek a termékek kezdetben rendkívül hatásosak voltak a bakteriális fertőzések ellen, beadásukra sok kórokozó érzékenyen reagált. Bár nem kapcsolódik közvetlenül a gyermekgyógyászathoz, de érdekes, hogy az egyik leggyakoribb és legrettegettebb fertőző betegség, a gonorrhoea, más nevén tripper is az új szereknek köszönhetően szûnt meg. Ez a nemi úton terjedő betegség a szexuális forradalom előtti időszakban hihetetlen mértékben gyakori volt, hiszen a férfiak általában a prostituáltak körében kerestek testi örömöket mindaddig, míg meg nem házasodtak. A fertőzés ellen a piros lámpás házakban élő lányok nem tudtak megfelelően védekezni, majd amit elkaptak, azt tovább is adták a következő kuncsaftnak, aki pedig a feleségét lepte meg vele nászajándékként – így férfiak és nők egyaránt, társadalmi osztálytól függetlenül sokan szenvedtek ebben a betegségben. A célzott terápiának köszönhetően aztán három- négy nap alatt meg lehetett szabadulni a kellemetlen tünetektől – mondta a professzor, és mindjárt arra is rávilágított, miért pont a tripper terápiás forradalmát hozta fel például. „Életemben először 13 éves koromban kezeltem beteget” – mesélte. „Az ostrom előtti időkben a szomszédunkban lakó patikus felkeresett, hogy segítsek neki levinni a gyógyszereket a pincébe, mert ő maga nem fér le a szûk lejárón és nem is tudna alászállni egy nap ötvenszer. Tálcákon szépen levittem a tablettákat mind egy szálig. Volt rá időm, mert iskolába már nem mehettünk. Mikor végeztünk, a patikus hálája jeléül adott egy nagy adag vitamint a családomnak, hogy a hiányos táplálkozás károsító hatásait enyhíthessük, és az akkori legújabb fertőzés elleni tablettából is adott egy 250 db-os dobozt. Jött a Vörös Hadsereg – a németek még a városban voltak, az orosz katonák pedig az udvarunkon vertek szállást. Legtöbbjüknek trippere volt. Egyiküknek adtam 10–12 tabletta deseptilt, ami hihetetlenül gyorsan megszüntette panaszait – nem csoda, hogy már másnap hárman-négy új beteg érkezett a rendelésre! Ezután persze hosszabb szünet állt be praxisomban.”

Penicillin és társai

A II. világháború idején került forgalomba a penészgombából készített penicillin, amely olyan csodának számított, hogy Churchill tüdőgyulladása ellen már akkor is megkapta, mikor a gyógyszer még csak kísérleti fázisban volt. Néhány évvel később Amerikában egy orvos felfedezte a streptomycint, amely a tuberkulózis első hatásos gyógyszere lett. Addig csak a lázat és a köhögést tudták csillapítani és magas hegyi levegőn fekvő szanatóriumokba küldték a betegeket. Hatalmas lelki terhet jelentett ez a betegség, hiszen az érintettek tudták, hogy valószínûleg meghalnak. Rengeteg gyermek halt meg addig tüdőbajban. A streptomycin továbbfejlesztett változatainak köszönhetően azok a gyerekek is jó eséllyel életben maradhattak, akik korábban meghaltak volna tüdő- vagy agyhártyagyulladásban.

A daganatos betegségek kezelése sem a régi

„Orvosi munkám kezdete óta, mindezeknek köszönhetően a gyermekhalálozás egy tizedére csökkent. Fantasztikus volt megélni ezt a mértékû haladást” – mondta Cserháti Endre, majd az újabb kori fejlődési irányokra tért. „A fertőzések elleni küzdelemhez hasonló áttörés tapasztalható a gyermekonkológia területén is. Abban az időben, mikor a klinikára kerültem, a daganatos gyerekek átlagosan a diagnózis felállítása után hat héttel már meg is haltak, hiszen vérátömlesztésen kívül nem tudtunk mit adni nekik. Majd 1950-ben forgalomba került a cortison és a többi szteroidkészítmény, melyek alkalmazásával az átlagos hat hetet 3-4 hónapra nyújthattuk. A daganatos betegségek elleni újabb, célzott szereknek köszönhetően később már egy évvel is túl lehetett élni a rák diagnózisát, ma a fehérvérûség bizonyos fajtáit már 85–90%-ban teljesen meg lehet gyógyítani, és más gyermekkori daganatok is sokkal jobb eséllyel kezelhetőek a rák elleni gyógyszereknek és a mûtét utáni besugárzásnak köszönhetően. Az onkológiában természetesen még nem született olyan megoldás, mint a kanyaró elleni küzdelemben, de ahhoz képest, hogy ezzel a diagnózissal korábban biztos volt a pár hét, vagy legkésőbb hónap alatt bekövetkező halál, sokat léptünk előre.”

Gyermek-, csecsemő-, újszülött- és magzatgyógyászat

„A gyermekgyógyászat fejlődésének következő lépcsője az újszülöttgyógyászat megjelenése volt. A gyermekorvos szakterület már régóta létezett, mikor a csecsemőkről még mindig keveset tudtunk” – mondta a profeszszor. „Az infúziós folyadékpótlás megjelenésével azonban egyre inkább úgy érezhettük, hogy az ő életüket is van esélyünk megmenteni. Megjelentek a tápszerek, az oltások, az antibiotikumok – és a beteg csecsemők gyógyítására már sok fegyver állt a rendelkezésünkre.” Az egészségkárosodástól szenvedő újszülöttek és a koraszülöttek azonban még jó pár évig nem sok esélyt kaptak a túlélésre. A gyógyításukra vonatkozó legelső irányelv az volt, hogy a koraszülötteket melegen kell tartani. „Édesanyám 1895-ben, Bécsben született, másfél kilósan – mesélte tanár úr. Bebugyolálva túlélte a kb. 300 km-es vonat utat hazáig, majd kenyérkelesztő kosárba tették, és míg meg nem erősödött, a cserépkályhában kialakított beszögellésbe – az étel-melegentartóba fektették. Ahogyan az orvostudomány is felismerte a melegen tartás fontosságát, kórtermeket létesítettünk, ahol a hőmérsékletet ennek megfelelően 32-33 fokra állítottuk be – az ápolónők csak hat órát dolgozhattak itt a hőség miatt.” Majd megjelentek a legkisebbek számára is adható antibiotikumok, az inkubátor, a veleszületett súlyos sárgaság kezelési lehetősége, a lélegeztetés – és a gyermekgyógyász, a csecsemőgyógyász mellett a 60-as években önálló alterületként megjelenhetett az újszülöttgyógyászat is. Egyre több kis súlyú újszülött maradt életben, ráadásul akár egyre kisebb súllyal. Kezdetben hatalmas siker volt, hogy nem haltak meg feltétlenül az egy kiló alatt született gyermekek, aztán már az is előfordult, hogy 500 grammos, vagy az alatti születési súly sem vált feltétlen halálokká. Az életben maradó koraszülöttek számát növelte, mikor megjelentek a speciális koraszülött- szállító mentők – infúzióval, lélegeztetéssel, gyógyszerekkel – és olyan szakorvos jelenlétével, aki a 80 dkg-os újszülött légcsövébe is le tudja dugni a csövet. Az újszülötteken alkalmazható szûrővizsgálatok száma is bővült. Régebben a veleszületett pajzsmirigyzavar, mivel túl sokáig felismeretlen maradt – gyakran szellemi károsodást okozott. Ma már ez is elkerülhető. „Évtizedek óta négyféle anyagcserezavarra szûrtünk. Mindössze két éve akkorát fejlődött ez a terület, hogy ma már 26 féle veleszületett anyagcserezavart vizsgálunk, szükség esetén kezelünk. Az ország valamennyi újszülöttének vérét a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinikán és a SE I. sz. Gyermekklinikán vetik laboratóriumi tesztek alá – hozzánk kb. 50 000 apróság vére érkezik egy évben” – mondta Cserháti tanár úr.

"A kutatások tovább folynak"

„A 70-es, 80-as évekre a fejlődés irányát követve a magzatról is egyre szélesebb tudásanyagunk lett, míg végül a magzatgyógyászat is külön szakterületté vált a gyermekgyógyászaton belül. Ma már az anyán keresztül gyógyszeres kezelésben részesíthetjük a még meg sem született gyermeket, és az ultrahang segítségével magzati diagnosztikát is végezhetünk. A kutatások pedig tovább folynak” – mondta prof. Cserháti Endre, és csak azért nem vágott bele a jövőben várható fejlesztések részletes bemutatásába, mert már nagyon várták a betegei.

Prof. dr. Cserháti Endre

1956 óta orvos, és a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján dolgozik azóta is folyamatosan. Tudományos munkáját elsõsorban a gyermekkori allergiás és tüdõbetegségek területén mûvelte. Ilyen jellegû vizsgálatai miatt az orvostudományok kandidátusa, majd a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet nyerte el. További érdeklõdési területe az orvostörténettel függ össze, a gyermekgyógyászat és a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika történetérõl több könyvet és könyvfejezetet szerkesztett, illetve írt. 1990-ben lett egyetemi tanár, és nyugdíjasként is ilyen irányú oktatói, betegellátó és vizsgáztatói tevékenységet folytat.