A Washington Egyetem (St. Louis, Egyesült Államok) munkatársai meglepő felfedezést tettek a cukorbetegség eredetét illetően: megállapították, hogy a vércukorszint szabályozásának zavara a bélben kezdődhet.
A vércukorszint csökkenését okozó inzulin nevű hormon a hasnyálmirigyben termelődik, míg a cukor a májban a raktározódik. A legtöbb tudós e két szervet tette felelőssé a cukorbetegség kialakulásáért, ám a Cell Host & Microbe című szaklap legutóbbi számában meglepő felfedezés látott napvilágot.
Clay F. Semenkovich és munkatársai olyan kísérleti egereket tanulmányoztak, amelyek bélsejtjei képtelenek voltak előállítani a zsírsavtermelésért felelős enzimet. A zsírsav-szintáz (FAS) működését az inzulin szabályozza, és az enzimtermelés cukorbetegekben zavart szenved.
Az állatokban krónikus gyulladás jött létre, ami komoly előjele a cukorbetegségnek. A számos, különböző tudományos irányultságú kutató bevonásával végzett vizsgálat fő következtetése, hogy az anyagcserezavar a bélben kezdődik. Az enzimhiányos egerek első körben súlyt veszítettek és hasmenésük lett, vagyis bélgyulladásra utaló tüneteket mutattak anélkül, hogy bélflórájuk összetételében változás állt volna be. Vagyis a bélfertőzést ki lehetett zárni, a gyulladást a bélnyálkahártya állapotára lehetett visszavezetni.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint a gyógyszertámogatások további csökkentésével a gyógyszertárak árrés-bevételei is tovább csökkenhetnek, ez pedig akár a lakossági gyógyszerellátás súlyos zavarait is okozhatja.
Hankó Zoltán, a kamara elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MGYK elnöksége súlyos aggodalmát fejezte ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent, a 2012. évi gyógyszertámogatások csökkentésére és 2013. évi gyógyszertámogatásokat érintő további megtakarításra vonatkozó kormányhatározat miatt.
Mint kifejtették, a 2012-es költségvetés a járóbeteg-gyógyszerkasszában az előző évi kiadáshoz képest már így is 100 milliárdos megtakarítást tartalmaz, a Széll Kálmán-terv pedig 2013-ra és 2014-re 120-120 milliárdos megtakarítást irányoz elő. „Ezek az intézkedések mintegy 30 százalékkal csökkentik a gyógyszertámogatást” – hangsúlyozta az MGYK.
Megjegyezték, hogy a gyógyszertárak csaknem egynegyede évek óta veszteségesen működik, a 350 gyógyszertárat működtető patikai vállalkozás már rég felélte vagyonát, és a körbetartozás mértéke meghaladja az ágazat éves árrés-bevételének háromnegyedét.
A Világgazdaság szerint a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók. A lap úgy tudja, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a háziorvosok kimaradjanak a béremelésből, és hogy a keret bruttó összeg legyen.
29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre – írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.
A rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók – olvasható a Világgazdaságban. A nővérek, asszisztensek 10,7 százalékos emelésre, bruttó 12 ezer forintra számíthatnak a Világgazdaság információi szerint, vagy – egy másik számítás szerint – 6 százalékos általános béremelésre és plusz 25 százalékos pótlékemelésre. Ez 65 ezer embert érintene.

A Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete és a Rátkai Márton Klub szeretettel meghívja Önt és kedves családját az Orvosok a zenében című műsorsorozatának következő előadására:
„Kirst Enikő (SE ÁOK) és muzsikus barátai”
Helyszín: Rátkai Márton Klub, előadóterem (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.)
Időpont: 2012. február 23., csütörtök 18 óra
Az est szervezője: Kósáné Kertai Daisy Sonja
Az est házigazdája: Prof. dr. Pavlik Gábor
A műsor: Händel: Messiás c. oratóriumából – áriák, Mozart: Ave verum corpus, Weber: Requiem – Pie Jesu, Verdi: Othello – Ave Maria, Erkel: Bánk bán – jelenet, Mozart:Varázsfuvola – Pamina áriája, Donizetti: A kegyencnő – Leonóra áriája, Puccini: Gianni Scicchi – Lauretta áriája, Offenbach: Barcarolle, Mozart: Figaro házassága – részletek, Delibes: Lakme – Virág duett, Mozart: Don Giovanni – Zerlina áriája, Verdi: Álarcosbál – Oscar áriája, Bizet: Carmen – Habanera, Strauss: Denevér – Adele áriája
Közreműködik: Kirst Enikő (SE ÁOK) – ének, Lukács Zsófia – ének, Tóth Zsombor (SE ÁOK) – zongora
A hangversenyre a belépés díjtalan, de adományaikat az egyesület köszönettel fogadja.
A sorozat következő előadásának időpontja: 2012. március 29.
A Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete és a Pause Kávézó szeretettel meghívja Önt és kedves családját az „Orvos Művészek” című sorozat következő rendezvényére!
Időpont: 2012. február 25., péntek 17 óra
Helyszín: Pause Kávézó, galéria (1062 Budapest, Andrássy út 79.)
Kiállító: Dr. Novogradecz Csaba
Az est háziasszonya és rendezője: Kósáné Kertai Daisy (egyesületi elnök)
Az eredetileg tervezett duplája lett januárban az Egészségbiztosítási Alap hiánya, elsősorban az előirányzottnál rosszabb bevételi adatok miatt. Az OEP tájékoztatása szerint a bevételeken belül az egészségbiztosítási járulékbevételek, valamint a baleseti adóból és chipsadóból származó bevételek teljesültek alacsonyabban.
Januárban 133,3 milliárd forintnyi bevétel érkezett az E-Alaphoz, eközben 140 milliárd forintos kiadást teljesített. A bevételek 8 milliárd forinttal maradtak el az előirányzattól, míg a kiadások 4 milliárd forinttal lettek kisebbek.
Az év első hónapját így 7 milliárd feletti deficittel indította az egészségügyi kassza, miközben az havi hiányelőirányzat 3 milliárd forint.
Sikerrel zárták egy csonthelyettesítő anyag tesztelését egy krakkói egyetem anyagmérnökei; a szivacsszerű készítmény a nehezen visszaépülő, sérült vagy hiányos csontszövet rekonstrukcióját serkenti, majd beépül a szervezetbe, csökkentve a szükséges beavatkozások számát.
A krakkói bányászati és kohászati akadémia (AGH) kutatói egy 90 százalékban levegőből álló, maradék részében a természetes szövetek tulajdonságait utánzó anyagot állítottak elő. Erre a szivacsszerű vázra épül vissza a csontozat, így a mesterséges anyag is teljesen beépül a szervezetbe.
Az új készítményt várhatóan a csontozat nehezen gyógyuló sérüléseinek kezelésében, vagy a daganatok kiműtése után a hiányos szövetek visszaépítésében fogják alkalmazni, mert azon kívül, hogy a szervezet saját csontsejtjeit termelésre készteti, nem igényel sebészeti eltávolítást – mondta a lengyel rádiónak Elzbieta Pamula, a projekt vezetője.
A hiányos vagy sérült csontozatot jelenleg átültetéssel vagy implantátumokkal pótolják, de a létező módszerek se nem egyszerűek, se nem olcsók – hangsúlyozta a kutató.
A több mint 10 éves, költséges projekt keretében az egyik kelet-lengyelországi természettudományi egyetemen állatokon is tesztelték az új anyagot. Az etikai bizottság engedélyével végzett műtétek sikeresnek bizonyultak, de ahhoz, hogy a készítmény piacra kerüljön, egyebek közt a klinikai kísérletek lebonyolítására van szükség.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte az 50 évesnél idősebbek fele szenved csont- és ízületi betegségekben.