Egy hónappal ezelőtt indult útjára a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és az Astellas Pharma közös gondozásában ötödszörre meghirdetett Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa 2011 pályázat.
A sokak számára csak Év Orvosa pályázatként ismert, nemes megmérettetés legfőbb célja, hogy a nagyszerű emberi és orvosi teljesítmények, valamint a példaértékű orvos–beteg-kapcsolatok felkutatása és bemutatása által az orvosok és az orvosi hivatás társadalmi megbecsülését tudatosan erősítse. A pályázat minden esztendőben lehetőséget biztosít arra, hogy az egykori és jelenlegi betegek a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket saját történeteiken keresztül bemutassák, és ezzel orvosuk jelölését kezdeményezzék.
Négy esztendő alatt több mint ezer ilyen történetből 500-nál is több nagyszerű orvost ismerhettünk meg, akiknek mindennapjai a helytállásról, a reményről, az emberiességről szólnak. Ők azok, akik a gyógyítást hivatásként élik meg, akik nap mint nap hősiesen és emberséggel állnak helyt a betegséggel küzdő páciensek mellett. Gondoskodásuk, odafigyelésük, biztató szavaik a kezelés hosszú óráit, napjait, hónapjait sokak számára elviselhetőbbé, reménytelibbé teszik. Megérdemlik, hogy odafigyeljünk rájuk, hogy munkájukat, orvosi és emberi teljesítményüket időről időre elismerjük!
Részletes pályázati információ a www.astellasazorvosokert.hu weboldalon található.
Beküldési határidő: 2011. november 30.