Címlap

Emberi agysejteket hoztak létre bőrsejtekből


Jelentős áttörést értek el brit kutatók, akik – állításuk szerint – emberi agysejteket hozta létre emberi bőrből – közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

brain-cells 2135775b

Első alkalommal sikerült laboratóriumban bőrsejtek visszaprogramozásával emberi agysejteket előállítani: az eredmény hosszabb távon olyan állapotok gyógyításához vezethet, mint az Alzheimer-kór, az epilepszia vagy a szélütés miatti bénulás.

Eddig csak embrionális őssejtekből kiindulva tudták az agykéreg sejtjeit és szöveteit előállítani, ami etikai kérdéseket vetett fel. A Rick Livesey által vezetett kutatócsoport új módszere lehetőséget ad arra, hogy nagyobb mennyiségben, etikai aggályok nélkül hozhassanak létre agysejteket. A sejteken először az agy fejlődését kívánják tanulmányozni a Cambridge-i Egyetem Gurdon Intézetének kutatói, akik munkájukról a Nature Neuroscience című tudományos folyóirat legfrissebb számában tették közzé ismertetőjüket.

„Megfertőzték” őket, idegsejtté váltak

Kaliforniai tudósok korábban egérkísérletekben bőrsejtekből közvetlenül hoztak létre olyan sejteket, amelyekből az agy fő „alkotóelemeivé” fejlődtek ki, a kutatásokról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában jelent meg tanulmány.

Az őssejtek, amelyekből bármely „szakosított” sejtféleség kialakítható, a helyreállító orvoslás ígéretével kecsegtetnek. Ugyanakkor alkalmazásuk egyik nagy problémája, hogy honnan lehet beszerezni az őssejteket, hiszen az embrionális őssejtek felhasználása etikai aggályokat vet fel, ráadásul idegen őssejtek alkalmazásánál a pácienseknek immunoszupresszív gyógyszereket kellene szedniük, hogy meggátolják a kilökődést – olvasható a BBC News hírei között. Alternatív megoldást kínál viszont a betegek saját bőrsejtjeinek az alkalmazása, amelyeket úgynevezett indukált pluripotens őssejtekké programoznak vissza, ennél az eljárásnál azonban aktiválódhatnak a rákkeltő gének is.

A Stanford Egyetem kutatói olyan eljárást dolgoztak ki, amelynél a bőrsejtekből a közbülső lépcsőt, az indukált pluripotens őssejtek létrehozását „átugorva” alakíthatók ki idegrendszeri prekurzorsejtek (elősejtek). Utóbbiakból háromféle agysejt – neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki. Az agysejtek és a bőrsejtek ugyanazt a genetikai információt hordozzák, csupán a genetikai kódot „olvassák” másként, köszönhetően az úgynevezett transzkripciós (átírási) faktoroknak.

A kaliforniai kutatók egy vírust alkalmaztak, hogy a bőrsejteket három olyan transzkripciós faktorral „fertőzzék meg”, amelyeknek magas a szintje az idegrendszeri prekurzorsejtekben. Három hét múlva tíz sejtből átlagosan egy alakult át prekurzorsejtté. „Olyan sejteket kaptunk, amelyek beépültek az egerek agyába, és a neuronok közötti jelátvitelhez szükséges fehérjéket termeltek. E három agysejtféleség hihetetlen távlatokat nyit az orvostudományban” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Marius Werning professzor, hozzátéve: rengeteg munka vár még a csoportra, míg hasonló eredményeket érnek el az emberi bőrsejtek átalakításában, megbizonyosodnak a módszer hatékonyságáról, valamint biztonságos voltáról.

Az idegrendszer legkisebb egysége a neuron. A tudomány neuronnak nevezi az idegsejt és összes nyúlványainak együttesét. A neuronok ingerlékeny sejtek, amelyek ingerfelvételre és idegi ingerületek vezetésére specializálódtak. Méretükben és alakjukban jelentős változatosságot mutatnak.

Forrás: MTI