Egészségnevelés a léleknek

Részletek

2011. máj. 01. vasárnap, 00:00

 

Az Európai Unió 2011-et az Önkéntesség Évének nyilvánította, mondván: társadalmunkban különösen nagy szükség van arra, hogy legyenek olyan tagjai is, akiknek fontos, hogy segítsék a rászorulókat, és a szolidaritás elvére mások figyelmét is felhívják. A Novartis Hungária Kft. támogatásával a Társadalmi Egyenlítő Nonprofit Kft. középiskolások számára szervezett egy programot, melynek során különböző eszközökkel segítenek a gyerekeknek, hogy megérezzék, adni jó.

A Program neve SzalAdok, utalva a tréning főeseményére, melynek során a gyerekek (pénzbeli ráfordítás nélkül) annyi forintot juttathatnak három civil szervezet közül az általuk kiválasztottnak, ahány métert lefutnak – ha 1 km-t, akkor 1000 Ft-ot, ha 2 km-t, akkor 2000 Ft-t, ha 3 km-t, akkor 3000 Ft-ot. A programba bevont négy zuglói középiskolában számos érdekesség előzte meg a 2011. május 18-án reggel 8-kor esedékes Nagy Futást. A projekt három elemből áll – tájékoztatott Mészáros Attila programkoordinátor. A bevezető szakasz célja, hogy a gyerekek érzékennyé váljanak a téma iránt. Megközelítőleg 600 diák kapott lehetőséget arra, hogy három alkalommal rendhagyó osztályfőnöki órán vegyen részt, melyeken szakavatott trénerek tartanak szolidaritás órát számukra. A foglalkozások során olyan kérdések irányába terelik a gyerekek gondolkozását, hogy pl.: „Kikkel vállaljunk szolidaritást? Kinek tudunk mi segítséget nyújtani? Miért jó segíteni, és hogyan segítsünk?” Az előadók játékos helyzetgyakorlatokkal támogatják a diákokat abban, hogy elmélyüljön önismeretük, és visszajelzést kapjanak saját, szolidaritással kapcsolatos értékrendjükről, továbbá konkrét ismereteket szerezzenek a segítségnyújtás egyéni és társadalmi formáiról. A program második eleme a közösségi futás, ahol a diákok választhatnak három kerületi segélyszervezet közül: a vakok, a hajléktalan családok vagy a beteg csecsemők intézeteit támogathatják. A projekt honlapján (www. szaladok.hu) azt is nyomon követhetik, hogy az adományuk hogyan hasznosul az adott szervezetnél. A résztvevő gyerekek minden bizonnyal közelebb kerülnek az önkéntesség fogalmához, hiszen már átérezték a segítségnyújtás örömét. A szervezők az érdeklődő fiataloknak a futás után lehetőséget teremtenek arra is, hogy a három kerületi szervezet – a Korai Fejlesztő Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szatmár utcai Családok Átmeneti Otthona és a Vakok Állami Intézete életében önkéntesként a továbbiakban is részt vegyenek.

A te sztereotípiád - az én korlátom

„Ennek nem kellene feltétlenül így lennie!” Sárközi Márta szervezetfejlesztési tanácsadó munkájának része, hogy szolidaritás tréningeket vezet. A SzalAdok program részeként iskoláskorú gyermekekkel foglalkozik, és ez – mint mondja – nem sokban különbözik a felnőttek számára szervezett tréningtől. A megvalósításkor mindkét esetben alapvető cél, hogy a tréning résztvevői minél kisebb csoportokban dolgozzanak, mert ez egyrészt segíti a szereplőket az aktív részvételben, másrészt lehetővé teszi, hogy mindenki szóhoz jusson – egy csapaton belül jobban odafigyelnek egymásra a résztvevők. Beszélgetésünkben a SzalAdok program gondolatiságáról és a gyerekek körében szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

– Milyen reális célokat fogalmaznak meg Önök egy szolidaritás óra megtervezésekor?

– Alapvetően az a célunk, hogy elindítsuk a diákok gondolkodását a szolidaritás irányába: feltegyék maguknak a kérdést, hogy milyen lehet hátrányos helyzetűként élni, milyen munkát végeznek a civil szervezetek, mit jelent önkéntesnek lenni. Egy vagy akár háromszori 45 perces foglalkozás során valószínűsíthetően nem érünk el gyökeres változást senki hozzáállását illetően, de ráébreszthetjük a gyerekeket, hogy létezik a téma, és érdemes foglalkozni vele. A SzalAdok program keretén belül a három óra közül az utolsón kiválasztják a gyerekek, hogy melyik szervezetért futnak, és azt tapasztaltam, hogy sokan közülük ekkor éreznek rá igazán, hogy mit jelent az, hogy ők is tehetnek valamit valakiért, és hogy ilyen apró dolgokkal is segíthetnek másokat.

– Milyen gondolatiság mentén épül fel a SzalAdok programban megvalósított tematika?

– Az első órán röviden bemutatjuk magát a programot, majd a beszélgetés kezdetén megpróbáljuk hozzásegíteni a gyerekeket, hogy megtalálják saját kapcsolódásukat a témához. Megkérdezem őket például, hogy vállaltak-e már önkéntes munkát, illetve miben tudnának ők segíteni egy másik embernek. Utána rövid játékra hívom őket, melynek során kis csoportokba tömörülnek. Minden csoport kihúz egy szolidaritáshoz kapcsolódó fogalmat, melyet az activity játékhoz hasonlóan el kell mutogatniuk, vagy körül kell írniuk egymás számára. Ennek a blokknak az a célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek az alapfogalmakkal – amelyek alapján akár később az interneten tovább tájékozódhatnak – és megtalálják saját kapcsolódási pontjaikat. Az óra végén szóba hozom az adóbevalláshoz kötődő 1%-os támogatásért kampányoló szervezeteket, és megpróbálom kideríteni, hogy melyik szervezet céljaival tudnak azonosulni.

– Mit történik a másik két órán?

– A második alkalom fókuszában egy esélyegyenlőségi térképet rajzolunk a gyermekkel közösen. Ezúttal is kis csoportokban dolgozunk. A csoportok különböző karakterjegyeket vesznek fel, és ezek alapján határozzák meg magukról, hogy mit tudnak elérni az életben. A csoportokra szabott tulajdonságok között szerepelnek különböző szellemi vagy fizikai fogyatékosságok, de a karakter meghatározásakor figyelembe vesszük a nemi és etnikai különbségeket, valamint azt is, hogy milyen családba született az illető: egy szülő neveli, vagy teljes családban nő-e fel. A csoportok egy vonalról indulnak, és bizonyos állítások mentén kell előre, illetve hátra lépniük – attól függően, hogy mit gondolnak, vajon az a szereplő, akit játszanak, jó eséllyel elérheti- e azt az adott állítást. Az állítások között szerepel a jól fizető állás, a felsőfokú végzettség, a több diploma, a biztos családi háttér megteremtése több gyermek számára stb. Ezúton meghatározzuk, hogy melyik társadalmi- szociális csoportról milyen előfeltevések élnek a gyerekek fejében. A csoportok nem tudják egymásról, hogy kinek mi a szerepe – így a térkép megalkotása után azt találgatjuk, hogy vajon milyen adottságok mentén került a másik csoport előre vagy hátra az esélyek térképén.

– Milyen tapasztalatokat szerzett ezen a térképes foglalkozáson?

– A társadalomban rögzült sztereotípiák nagyon sokszor megjelennek, úgyhogy érdemes ezekről beszélgetni – a gyerekek figyelmébe ajánlani, hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Érdekes még, hogy azok az osztályok, amelyekben van olyan gyerek, aki képviseli valamelyik hátrányos helyzetű csoportot – és pozitív példát mutat – azok sokkal elfogadóbbak és nyitottabbak, könnyebben lehet velük a többi kérdésről is beszélgetni. Az egyik osztályban, ahol jártam, volt egy nagyon jól tanuló roma lány, akit szerettek az osztálytársai, és ebben az osztályban teljesen másképp viszonyultak a gyerekek a romakérdéshez, mint általában a többi osztályban. Egy másik osztályban egy látássérült fiúval tanultak együtt az egészséges gyerekek – itt a segítségnyújtás fogalmához viszonyultak a szokottól pozitív irányban eltérően a gyerekek.

– Miről szól a harmadik óra?

– Az utolsó foglalkozáson a gyerekek kiválasztják azt a szervezetet, amelyet futással támogatnak. Kisfilmeket mutatunk arról a három szervezetről, amelyek közül választhatnak, elmondjuk a futás részleteit, és aki szeretne részt venni a programban, az kitöltheti a jelentkezési lapot. Az óra másik részében plakátot készíthetnek annak a szervezetnek a reklámozására, amelyet szívesen támogatnának, akár az 1%-os adománygyűjtés kapcsán. Ezek a plakátok felkerülnek az internetre.

– A cél tehát, hogy gondolkodásra késztessék a gyerekeket a sztereotípiák vak követése helyett?

– Így van. A program alapvetően a gyerekek gondolkodását tudja elindítani azáltal, hogy felszínre hozzuk ezeket a témákat, és ütköztetjük a véleményeket. Főleg a napjainkban elharapózott romakérdés kapcsán érzem, hogy óriási szükség van erre: hogy lássák a gyerekek a másik oldalt is, meghallgassák egymás véleményét. Bármiről kezdünk beszélni, mindig vannak az osztályban a kérdést támogató és ellenző felszólalások egyaránt. Fontos, hogy a támogató szemléletet is végig tudják hallgatni.

– Elsősorban tehát egymást kell végig hallgatniuk – ám létezik az a pont, ahol Ön is közbeszól, adott esetben helyre tesz egy szélsőséges megnyilvánulást?

– Az elsődleges cél valóban az, hogy egymást meghallgassák, de bizonyos pontokon közbe kell lépnem. Főleg a nagy létszámú osztályokban fordulhat elő, hogy elharapózik a helyzet és a gyerekek akár kiabálnak is egymással. Ezt nem célom hagyni, arra törekszem, hogy megkeressük a témákban, hogy mi az, ami támogató, ami építő, azt az oldalát fogjuk meg egy adott hozzáállásnak, amivel másokon segíthetünk, és nem okozunk senkinek kárt. Egy érdekes példám erre, mikor egy fiú Magyar Gárda-pólóban jött szolidaritás órára. Végül oda lyukadtunk ki, hogy ő valójában a határon túl élő magyarok jogait szeretné támogatni. Mindig arra törekszem, hogy azt keressük meg, ami pozitív és építő egy adott témában. Persze általában az is elhangzik, ami romboló, de talán ezeknek a szempontoknak a megfogalmazása is kell a fejlődéshez, vagy legalábbis erre is fel lehet használni a negatív oldalt.

A Novartis számára a rászorulók iránti szolidaritás és elkötelezettség alapvető fontosságú a felelős vállalati mûködés tekintetében. A betegek iránti felelősségvállalást kifejező kezdeményezései mellett (pl. Malária program, mely nemzetközi szinten a cég legnagyobb társadalmi felelősségvállalás programja) a vállalat igyekszik saját munkatársai körében is népszerûsíteni az önkéntesség eszméjét és lehetőséget teremteni számukra a segítségnyújtásra.

A programba bevont iskolák: Álmos Vezér Gimnázium, Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola, Sylvester János Protestáns Gimnázium, Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Intézet, Gyakorlóiskola.